[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Na, meglett az 1000 (betűvel: ezredik) azaz három nullával több került a 2006-os indítás óta a "Cellatárs" számlálóhoz.
Igen, ezt is megéltük, gratulálok!
Még belegondolni is borzongató, hogy ez az ezer látogató közül menyni ember szeretett volna információt gyűjteni szeretett kollégiumunkról...és hogy hányan gondolták meg jó alaposan a választást...no mindegy, ezen már nem szépítünk.
Ez idő alatt szakadatlan az objektív szemléltetésmód, az igazság leplezetlen közlése és a jóindulat teljes akarata uralkodott rajtunk. Hol így, hol úgy, hol kevesebb, néhol több sikerrel.
Köszönöm a látogatást, a dicsérő és kritikus szavakat, a sok okosságot és néha (nagyon néha) az utasítást.
Negyedik éve élvezzük ezt a páratlan vendégszeretet és sosem tudunk betelni vele. Persze ez azt is jelenti, hogy nagyobb az arcunk mint négy éve, de nekünk így jó.
Kellemes időtöltést, olvasgatást, szánakozást, (esetleg anyázást) aztán majd meglátjuk mi lesz. Tartjuk magunkat a meredés frontján és igyekszünk szeretett kollégiumunk fényét még nagyobbra emelni.
Tomi |
jó nagy gyökér vagy szánalom az egész... |
LOL, Gyuribácsi ittjárt. Történelem. Meg az is, hogy nemsokára meglesz az 1000.látogatónk. Majd egy ingyenesen eltöltendő éjszakát ajándékozunk neki, ha le is tudja igazolni, hogy ő volt az 1000. Természetesen mindez lebonyolítása illegális, hogy legyen valami izgalom. Ami meg most van, attól mingyá' idegrohamot kapok. okszdé.
-Tamás-(aki már csak jóformán aludni jár be a helyi értelmiség képzőbe- |
Jó az oldal Tamás!!! Mondhatok véleményt ?- (ja Én vagyok a gonosz Gyuri bácsi )
Szóval, ha mondhatok, ha nem, mondok. Jó az oldal, jobb mint a kollégium hivatalos oldala (persze attól könnyű jobbnak lennie, mert a kollégiumnak hivatalosan nincs is oldala).
Ha lehet a "szeretünk GYURI" linkről is szólnék, mégis csak érintett vagyok. Hát igaz ami igaz (persze nem minden!) de ami igen, az igen. Azért kissé erősnek érzem a fegyőr kifejezést, és frissíthetnéd az ébresztési szokásaimat is (én már nem is emlékszem rá, oly régen volt).
Összeségében gratulálok, szerintem Krisztián (a gépterem fegyőre) is tanulhatna belőle.
U.i.: Ja, az "akik nem támogatták a honlap létrejöttét "között történő feltűntetésemet nem értem, hiszen egy egész linket tudtatok általam megtölteni!
További jó munkát!
KGY a fegyőrök gyöngye!!!!!!!
(Aztán TAKARÍTANIIIIIIIIIII)
|
nagyon jó az oldal!!! ^^ poosy |
Hali:) Nagyon komoly az oldal! :D Rendszeres látogató vagyok:) Nem tudom, hogy bírjátok a koleszt, de minden tiszteletem:) Tomit tsókoltatom:):*** Shin |
De ha nem tudom hogy ki vagy akkor nem tudom hogy veled smseztem-e. Vadidegen emberekkel meg nem szoktam. Gyuri vagyok,de komolyan! By: Dávid |
Köszi Dávid Rendes vagy..:P:( |
Én nem szoktam smsezgetni :P Főleg nem no name emberekkel... |
oké.. De maradjon az az én Titkom!!! |
tipp volt, de akkor ki vagy?
T. |
Honnan veszed, hogy én a Dáviddal sms-ezgettem?? Mikor nem is írtam oda a nevem.... XD am. Üdv. XD |
Júj, te az a nemistommáki vagy akivel a Dávid sms-ezgetett? Üdv, én vagyok a másik szobatárs. nem,nem misike;)
-Toma- |
Elég érdekes az oldal, sokmindent tudtam meg, amit nem is gondoltam volna..x) De azért jó az oldal..!! pusz: 1 lány |
Thx, igyekszünk.
Netcsősz? Ehh, nem hinném hogy bárki személyiségi jogait sértené az igazság. Ha mégis, az a szólás szabadság, az egyéni vélemény, az egyén szabadságának korlátozása volna ami nem csak a törvénybe és az internetes etikai kódexbe tartozik bele, hanem minden ország, minden civilizált ország alkotmányába is. Erről azt hiszem elég ennyi. Esetleges problémák megoldására kérném a privát üzenetváltást. (Ha meg csak egy önjelölt lúk szkájvóker irogat, magát rendfenntartó netcsőszként, hát isten áldja:D meg Patrik atya. különösképp nem érdekel.)
-Toma- |
Hát Inf nincs mit mondanom, de az oldal nagyon ütős lett. Majd még nézegetem, de már fél óra alatt kikészültem, mi lessz itt? XD
Hajrá, de azért vigyázz, csak jó tanács:D
|
Kedves Jamriskó Úr Szeretném ezuttal ezen a vonalon közölni magával, hogy az oldala botrányos és sérti más emberek jogait. Amennyiben ezeket a tartalmakat nem törli az oldaláról sajnos törölnünk kell az oldalt !!!
Tisztelettel : NETCSŐSZ |
Sorry, én nem 24.-én vagyok szal nem kell semmi...:P Szijja Misi nagyon tutko az oldalatok na joo van ennél jobb is... De háát ez van...Amúgy meg ahogy elolvastam joo xar a kolesz...na mind1...ezért joo h. nekem nem kell koleszosnak lennem...:D:) Amúgy Brigi voltam...tod 8 év az általánosban...mellesleg Bak...szal érted na páá és pusz |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|